Magyarok, svábok és bunyevácok hitéről mesélnek a több mint százéves keresztek.
Felső-Bácska útjai mentén járva különös történelmi réteg rajzolódik ki előttünk. A keresztek talapzatain magyar, német és horvát nyelvű feliratok váltják egymást, miközben ugyanarról beszélnek: hitről, háláról, emlékezésről és az előttünk élők világáról.
Egy-egy ilyen kereszt nemcsak vallási emlék. Sok esetben egy család, egy közösség vagy akár egy egész település múltjának kézzelfogható bizonyítéka.
Ugyanaz a kereszt, más-más nyelven
A gyűjtés során Bácsalmás, Madaras, Katymár, Csikéria és a környező települések vidékén számos olyan kereszt került elő, amelynek felirata nem magyar nyelvű.
Találunk német szövegeket, például ilyen fordulatokkal:
„Isten dicsőségére állíttatta…”
vagy:
„Isten tiszteletére emelték…”
Horvát nyelvű kereszteken pedig ugyanez a gondolat jelenik meg más szavakkal:
„U slavu Božju…”
vagyis: „Isten dicsőségére…”
A nyelv változik, az üzenet azonban ugyanaz marad.
Mit árul el a felirat nyelve?
Egy kereszt feliratának nyelve sokszor nagyon erősen utal arra, milyen közösséghez tartozhatott az állíttató család.
A német feliratok a térség egykori német ajkú lakosságának jelenlétét őrzik. A horvát feliratok elsősorban a bunyevác és horvát közösségekhez kapcsolódnak, míg a magyar nyelvű keresztek a magyar lakosság vallási hagyományairól mesélnek.
Fontos azonban, hogy óvatosan fogalmazzunk: egy német nyelvű felirat erős kulturális kötődést jelez, de önmagában nem minden esetben bizonyítja pontosan az állíttató nemzetiségi önazonosságát.
Éppen ezért az Útszéli keresztek nyomában gyűjtésben különösen értékes adat a felirat nyelve és annak kulturális háttere.
Családnevek a kövekbe vésve
A keresztek egyik legérdekesebb része az állíttatók neve.
A gyűjtésben olyan családnevek jelennek meg, mint például Braun, Hübner, Heidl, Bauer, Hofmann, Mayer, vagy horvát nyelvi környezetben Jukić, Šargević, Vukov.
Ezek a nevek önmagukban is történeteket hordoznak. Egy helytörténész, családfakutató vagy leszármazott számára egy-egy név és évszám akár egy elveszett családi történet kiindulópontja is lehet.
Amikor egy keresztet lefényképezünk és a feliratát rögzítjük, valójában ilyen apró történelmi nyomokat is megmentünk.
Több mint száz éve ugyanott
Sok felső-bácskai kereszt a 19. század második felében vagy a 20. század elején készült.
Az 1860-as, 1880-as, 1890-es vagy 1920-as évekből származó keresztek közül több ma is eredeti helyén áll. Közben megváltoztak az országhatárok, települések népessége cserélődött, családok költöztek el, nyelvek szorultak vissza vagy váltak uralkodóvá.
A kereszt azonban maradt.
Ez adja ezeknek az emlékeknek az egyik legnagyobb erejét: miközben körülöttük szinte minden megváltozott, ők tovább őrizték azoknak a nevét és hitét, akik egykor felállították őket.
Egy közös vallási kultúra
A különböző nyelvű feliratokból az is látszik, hogy a térség közösségeit sok minden elválaszthatta egymástól, de a keresztény hit számos ponton össze is kötötte őket.
Magyar, német és bunyevác családok ugyanazzal a gesztussal emeltek keresztet.
Hálából.
Fogadalomból.
Emlékezésből.
Isten dicsőségére.
Ezért találó a cím:
Három nyelv, egy hit.
A feliratok különböznek, de a mögöttük álló szándék sokszor meglepően hasonló.
Miért fontos ezeket most összegyűjteni?
A feliratok egy része már ma is nehezen olvasható. A kő erodálódik, a festés lekopik, a betűk eltűnnek.
Ha most lefényképezzük, átírjuk és lefordítjuk ezeket a szövegeket, akkor olyan adatokat mentünk meg, amelyek néhány évtized múlva talán már nem lesznek felismerhetők.
És közben nemcsak kereszteket gyűjtünk.
Egy soknemzetiségű vidék közös történetét is dokumentáljuk.
Keresztek, amelyek összekötnek
Felső-Bácska útszéli keresztjei arra emlékeztetnek bennünket, hogy a történelem nemcsak könyvekben és levéltárakban marad fenn.
Ott van egy megkopott névben.
Egy évszámban.
Egy régi német mondatban.
Egy horvát imádságban.
Egy magyar feliratban.
És ott áll ma is az út szélén.
Az Útszéli keresztek nyomában kezdeményezéssel ezeket a csendes történeteket szeretnénk megőrizni és továbbadni