Az „Útszéli keresztek nyomában” kezdeményezés személyes indíttatásból született, de kezdettől fogva közösségi ügynek szánom.
Hiszem, hogy keresztény gyökereink megőrzése nem csupán múltunk tisztelete, hanem közös felelősségünk a jövő iránt is.
Magyarország keresztény gyökerei több mint ezer éve jelen vannak kultúránkban, ünnepeinkben, településeink életében és mindennapi szokásainkban. Ezeket az alapokat az előttünk járó nemzedékek rakták le. Hitük, munkájuk és áldozatvállalásuk nyomait ma is őrzik templomaink, temetőink, hagyományaink és az utak mentén álló keresztek.

Egy útszéli kereszt sokkal több lehet egyszerű tárgynál. Egy család háláját, egy fogadalmat, egy tragédia emlékét, egy meghallgatott imádságot vagy egy egész közösség hitét őrizheti.

Nagyszüleink és dédszüleink számára ezek a keresztek természetes részei voltak a tájnak és a mindennapoknak. Megálltak mellettük, keresztet vetettek, imádkoztak, virágot vittek hozzájuk, és gondoskodtak róluk. A keresztény hit számukra nem csupán ünnepi vagy vasárnapi hagyomány volt, hanem életük szerves része

.A mai, gyorsan változó világban könnyen elveszíthetjük a kapcsolatot ezekkel az emlékekkel. Sokszor nap mint nap elhaladunk egy kereszt mellett anélkül, hogy tudnánk, ki állíttatta, miért került oda, vagy milyen történetet őriz. A feliratok lassan lekopnak, az emlékek elhalványulnak, és egyre kevesebben maradnak, akik még személyesen ismerik a hozzájuk kapcsolódó történeteket.

Ez a kezdeményezés azonban nem a fejlődés ellen szól.

Nem kell választanunk a hagyomány és a modern technológia között. A jelen eszközei éppen abban segíthetnek, hogy megőrizzük és mások számára is láthatóvá tegyük mindazt, amit elődeinktől kaptunk.

A Dicsértessék.hu honlap, a digitális térkép, a fényképek feldolgozása, a zene és több kreatív tartalom is korszerű technológiák, köztük mesterséges intelligencia segítségével készül. Ezekre nem a múlt helyettesítőjeként, hanem az értékmegőrzés új eszközeiként tekintek.

A fejlődés számomra nem azt jelenti, hogy mindent magunk mögött kell hagynunk, ami régi. A valódi fejlődéshez biztos alapokra, önazonosságra és olyan értékekre is szükség van, amelyekhez a változások közepette vissza tudunk nyúlni.

Egy rádióadó, egy régi ének, egy helyi hagyomány vagy egy út menti kereszt sokkal többet jelenthet önmagánál. Az összetartozás, a folytonosság és az otthonosság érzését adhatja. Amikor ezek a hangok és jelképek háttérbe szorulnak vagy elhallgatnak, valami abból a közös világból is veszélybe kerül, amely nemzedékeket kapcsol össze.

A mai nyilvánosságban ugyanakkor egyre gyakrabban találkozunk azzal, hogy valaki mások megszégyenítésével, jó hírnevének rombolásával, hazugságok terjesztésével vagy bizalmasan megszerzett információk felhasználásával próbál előrébb jutni. Ezek a jelenségek bizonyára régen is léteztek, de ma sokkal gyorsabban és nagyobb közönséghez jutnak el. A közösségi média gyakran éppen a leghangosabb, legmegosztóbb vagy legbántóbb tartalmakat jutalmazza figyelemmel, így könnyen kialakulhat az a benyomás, hogy nem az számít, ki tisztességes, hűséges vagy becsületes, hanem az, ki tud látványosabban támadni, másokat háttérbe szorítani vagy saját magát előtérbe helyezni.

Különösen aggasztó, amikor a fiatalok ezekben az emberekben látják a siker példaképeit. A külső eredményeket látják, de kevésbé látható az az erkölcsi ár, amelyet ezért másoknak vagy saját maguknak kellett megfizetniük.Nem gondolom, hogy a régi világ minden tekintetben erkölcsösebb lett volna. Akkor is volt pletyka, rágalom, árulás és igazságtalanság. Talán mégis világosabban megnevezték, mit jelent a becsület, az adott szó, a hűség, a diszkréció és a közösség iránti felelősség. Aki mások bizalmával visszaélt, annak gyakran számolnia kellett a közösség rosszallásával is.

Ma ezért különösen fontosnak érzem, hogy legyenek olyan ellenpéldák, amelyek nem a hangosságról és az önérvényesítésről szólnak. Láthatóvá kell tenni a hűséget, a szolgálatot, a hálát, az adott szó becsületét, a megbocsátást és azt, hogy a másik ember méltóságát akkor is tiszteletben tartjuk, amikor nem értünk vele egyet.

Az útszéli keresztek számomra ezt a csendesebb emberképet is őrzik. Többségük nem önmagát ünneplő emlékmű. Háláról, veszteségről, hitről, áldozatról vagy egy család fogadalmáról tanúskodik. Egy olyan korban, amely gyakran a látványos sikert és az önmagunk előtérbe helyezését jutalmazza, ezek a keresztek arra emlékeztetnek, hogy nemcsak az számít, meddig jutunk el, hanem az is, milyen emberré válunk közben.

A kezdeményezés nem mások meggyőződését kívánja megítélni, hanem értékeink felmutatásával példát mutatni, emléket őrizni és gondolatokat ébreszteni.

Fontos lenne, hogy a fiatalabb nemzedékek is meglássák: ezek a keresztek nem csupán a múlt elfeledett maradványai. Ma is üzennek hitről, háláról, reményről, veszteségről, kitartásról, becsületről és közösségről.

Az „Útszéli keresztek nyomában” mindenki előtt nyitva áll, aki szeretne hozzájárulni ezeknek a csendes emlékhelyeknek a felkutatásához és megőrzéséhez.Minden beküldött fénykép, történet, helyi visszaemlékezés és emlékfoszlány segíthet abban, hogy keresztény és nemzeti örökségünk egy fontos része ne vesszen el.A múlt értékeinek megőrzése nem a változás elutasítását jelenti, hanem biztos alapot ad ahhoz, hogy a változó világban is önazonosak maradjunk.Amit ma közösen összegyűjtünk és megőrzünk, az holnap már közös örökségünk része lesz.