1985 őszén hat csíkmadarasi férfi titokban vitt fel egy tölgyfából faragott keresztet a Madarasi Hargita csúcsára. A keresztet Bálint Lajos kántor készítette. Történetét fia, Bálint Lajos Lóránt osztotta meg velünk, aki gyermekként látta édesapját munka közben.
A csúcson akkoriban egy fából készült jelzőoszlop állt. Amikor 1985 tavaszán a csíkmadarasiak egy kirándulás alkalmával ledőlve találták, Petres Imre egyházközségi gondnok a nála lévő kis fejszével keresztet alakított ki belőle, és újra felállította. Lóránt, aki hatévesen jelen volt, úgy emlékszik: ekkor született meg a gondolat, hogy tartós keresztet kellene állítani a csúcsra.
A keresztet édesapja, Bálint Lajos kántor faragta ki tölgyfából. Székely díszítőmotívumok kerültek rá; a közepén látható virág az életet jelképezi. Az időjárás ellen védőlemezt is kapott. Lóránt közlése szerint a felirata így szól: „INRI, DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS, Állították a Csíkmadarasi hívek”. Alatta az 1985-ös évszám, a hátoldalon pedig a faragó BL monogramja látható.
„Gyerekként emlékszek, ahogy a műhelyben faragta” – írta Lóránt. Akkor azonban nem mondhatták el, mire és hová készül a kereszt. Visszaemlékezésében felidézi, hogy a kommunista időszakban az állítását kockázatos tettnek érezték, ezért a munkát és a felállítást is titokban tartották.
1985 októberében hatan, kerülő úton, hóban vitték fel a keresztet a hegyre. Lóránt fontosnak tartja, hogy mindannyiuk nevét megőrizzük: Antal Imre vitte a keresztet; vele tartott Petres Imre gondnok, Szabó Lajos csíkmadarasi plébános, Antal Domokos és Mezei Márton egyháztanácsosok, valamint a faragó, Bálint Lajos. A keresztet a korábbi csúcsjelző helyére állították. Csak ezután mentek le a menedékházba, ahol elmondták a gondnoknak, mit tettek, és megkérték, hogy időnként figyeljen a keresztre.
Elhatározták azt is, hogy a Szent Kereszt felmagasztalásának szeptember 14-i ünnepét követő szombaton szentmisét tartanak a csúcson. Lóránt elmondása szerint 1990 után az egyházközség búcsús misét tartott ott; volt olyan év, amikor mintegy ötszázan vettek részt rajta.
A fia úgy emlékszik, hogy a 2000-es évek elejéig ez volt az egyetlen kereszt a csúcson. Azóta további keresztek, kopjafák és emlékek kerültek oda. Ő a családjával ma is rendszeresen felkeresi édesapja alkotását, és évente egyszer favédő anyaggal ápolja. Elmondása szerint a keresztet eddig nem kellett javítani vagy egy részét kicserélni.
Lóránt számára a látogatás személyes emlékezés is. Családjával és barátaival imádkoznak a keresztnél, eléneklik a magyar és a székely himnuszt. Édesapja munkájának gondozását és történetének továbbadását saját feladatának érzi.
Köszönjük Bálint Lajos Lórántnak, hogy megosztotta velünk a kereszt történetét és személyes emlékeit. Ez az alkotás lett az Útszéli keresztek nyomában gyűjtemény első erdélyi beküldése.